Ac Villám női liga 3. forduló

2014.11.09 20:41

 

Nagy kedvel érkeztünk erre a mérkőzésre, szerettünk volna ismét egy jó eredménnyel előrukkolni, azonban ez ma nem jött össze. A SZAC csapata a mérkőzés előtt pont nélkül állt az utolsó helyen, nem szerettük volna, ha megtörik ez a sorozat, ezért nem bíztunk semmit a véletlenre, nagy számban érkeztünk meg a mérkőzésre, egészen pontosan 10 fővel. Ellenfelünknek egy cseréje volt. Sajnos a mérkőzés képében a létszámfölény abszolút nem mutatkozott meg. A mai meccsünkön azt kell mondani, hogy csak az ellenfelünk játszott. Értetlenül álltam a teljesítményünk felett. Gyakorlatilag alig volt helyzetünk, azokat sem sikerült jól befejezni. A támadásépítés nagyon gyatra volt, sok céltalanul elrúgott labda, és kevés pontos passz. Az egyetlen értékelhető teljesítmény a párharcok megnyerése volt, mert a lányok keményen odaléptek, azonban az így megszerzett labdákkal nem tudtunk mit kezdeni. Hiányoltam a távoli kapura rúgásokat is! Ellenfelünk előszeretettel élt evvel, mi sokszor lemaradtunk erről, pedig kiemeltem a meccs előtt, hogy nem szabad hagyni, lőni őket. Nem sikerült bejátszanunk a pályát. Úgy éreztem ma nagyon dekoncentrált volt a társaság. Voltak új játékosaink is, biztosan számított, hogy még nem vagyunk összeszokva, a sok csere lehet olykor inkább visszavett a teljesítményből, azonban még sem vagyok elégedetlen, mert bár pocsékul játszottunk, de a lányok nem adták fel és nagyot küzdöttek, igazi harcosok módjára, és azért sikerült egy szépítő gólt is rúgnunk Enikő révén. Van az úgy, hogy egy nap semmi nem jön össze és rosszul játszol, de amíg a meccset le nem fújják, addig nem lehet feladni, és a lányok nem adták fel.  Végeredmény: ELTE-BEAC – Szentlőrinci AC = 1:3. Videó itt!